Gépi alapásás

Minden az alapokkal kezdődik, és ez fokozottan igaz az építkezések alapásásával kapcsolatban. Az alaprajz és a tervek hiába tökéletesek, ha a kivitelezésben végzetes hibákat követünk el. Az alapásás az építkezések egyik legelső és legfontosabb mozzanata és ennek megfelelő körültekintéssel kell hozzá viszonyulni.

A lakóházak alapjainak vastagsága és mélysége két olyan fontos tényező, amire minden gépi alapásás során a lehető legtöbb figyelmet szentelünk. Sokan a kézi alapásásra esküsznek, de meggyőződésünk, hogy az építészi terveknek 100%-ban megfelelő alapotot optimálisan – ráadásul sokkal kevesebb idő alatt – csak gépi munkával lehet végezni. Ez biztosítja, hogy az épületek később ne süllyedjenek meg, és sok évtizedik szolgálják lakóikat.

Alapásás során a másik kritikus kérdés a fagyhatár elérése: házunk vagy bármely más épületünk alapja nem kerülhet olyan talajszintbe, ahol fagy veszélye állhat fenn. A fagy, mint oly sok minden másban, a házak alapjaiban is komoly károkat tud előidézni – gondoljunk csak a süllyedések okozta problémákra.

Alapszabályként elmondható, hogy az alapok alsó szintjének minden esetben vízszintesnek kell lennie és – a például Pécelen és környékén olyan gyakori – hegyes-dombos vidékeken csak lépcsőzetesen lehet benne követni a terepszintet.

Állunk rendelkezésére földmunkában. Hívjon minket most: 0620/253-97-57